Három óra utazást azért már megérez az ember.  Főleg az én koromban. Amint megláttam a Hegyeshalom táblát, kezdtem megnyugodni. Lassan gurultunk. A figyelmemet az útra összpontosítottam. Délután öt óra volt, kellemes nyári délután. Az ablakot résnyire lehúztam. Az utakon végeláthatatlan kocsisor, a járdákon masszív emberáradat. A távolból egy szirénázó mentőautó törte meg a résnyire lehúzott ablakom duruzsolását. Na jó, ez így kurvára nem igaz. A valóság ennél sokkal lehangolóbb volt. Kihalt utcák, főutca-mellékutcák hangulatú település, megspékelve egy zöld ablakkeretes, zöld ajtós borozóval. A bejárat előtt földbe ásott fa asztal paddal. A padon annak rendje és módja szerint fehér atléta trikós, pocakos, marcona ember svájci sapkában. Komolyabb összeggel mertem volna fogadni arra, hogy a kerítésnek támasztott 28-as bringa is ehhez az alakhoz tartozik.
Elnézve a kínálatot, a település bevezető szakaszán elhelyezkedő benzinkút látványa okozta keserű, elégedetlen érzés nagyot változott. A belső tükörbe pillantottam és nyomtam egy hirtelen kézifékest. Felbőgött a vas.  A hátsó utasomat szemmel láthatóan meglepte  a hirtelen manőver. Az oldalára dőlt és káromkodott egy nagyot. Igazából nem értettem mit mond, de a "Çfare qij" elég morcosan hangzott a szájából. A jobbomon utazó utasom időben kapcsolt és rámarkolt a kapaszkodóra. Nagy valószínűséggel nem ez volt az első ilyen manővere életében.
Miután egyenesbe tettem a vasat, tárcsáztam.
-Kurvára nincsen itt semmilyen zsúfolt kávézó!- mondtam türelmetlenül.
-Ok. Győr,Tesco.1 óra múlva.- jött a rögtönzött válasz.
Sietnem kellett! A Bayerische Motoren Werke átérezve szorongatott helyzetemet ellentmondást nem tűrően feszült neki az aszfaltnak. Felhúztam az ablakot...