Ha most megállna az idő, a mellettem ülö kollégák "pause gomb hatása alá kerülnének", én a késemmel vágnék egy jó nagy léket a jelenben és kimásznék belöle, elhagynám testemet. Lehetőségem lenne feltölteni magamat, csillapítani éhségemet, amely nem csupán étkezésre irányul. Egy "lepauzolt" világban sétálni még akkor is csábíto fikció lenne számomra, ha az erre rendelkezésre álló időkeret véges határok között mozogna. Aztán mint aki jól végezte dolgát, látványos átfordulásoktól tarkítva röppennék vissza a meglékelt jelenbe, pár öltéssel eltüntetném a nyomokat és minden menne tovább...
Furcsa gondolatok jutnak eszembe ilyenkor kora reggel, de azt hiszem ez teljesen normális.
Egyszerüen kezdek belefáradni a vizsgákba és ez a mentális fáradtság fura képzeteket szül... Szerencsére az utolsó elött állok. Nagyon nehéz rávenni magamat. Ez a dolog legnehezebb része...
Hosszában, vagy keresztben? Elölröl, vagy hátulról? Mögöttem, vagy elöttem? Fekete, vagy fehér? Ahhoz, hogy egy adott szituációban ezekere a kérdésekre választ kapjunk, tisztában kell lennünk a körülményekkel, a háttérben húzódó aprócska elemekkel, melyekre ha fény derül, összeforrva, soha nem látott magabiztossággal válaszolják majd meg az eldöntendőt.
Azt hiszem én is ilyen helyzetbe kerültem most, a pénteki nap elött!
A non completed predecessorok katonás rendben sorakoznak és várják a sorukat.
Hétfő van és az óra csak ketyeg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése