Nagyon szép nap kezdődött pár órával ezelött. Ma érkezik haza anyukám, közel két hetes jordániai utazása után. Megnyugtató érzés lesz újra közöttünk látni, hiszen Szaddam halála óta kimondva, kimondatlanul, de forr az iszlám világ! Szerencsére ez minket már nem érint! Alig várom, hogy hazaérjen!
Nehézkesen azért, de elindul ez az év is. Az ünnepek nyújtotta komfortérzet levetkőztem, utolsó erőtartalékaimat mozgósítva aktív szigorlat felkészülésbe kezdtem. Jó lenne már túl lenni rajta. Jó lenne másnap reggel arra ébredni, hogy a nyitott ablakon beáramló januári hideg végérvényesen ráébreszt arra, hogy újabb sikeres félévet tudtam le és már nincs is olyan sok hátra...
Pénteken kidobtuk szegény karáncsonyfánkat. Előző este megsimogattam, egész éjszakára bedugva hagytam az égősort. Engedtem még neki, hogy az utolsó éjszakáját csillogásban és pompában töltse. Nem tudom miért, de ezek a dolgok mindig jobban megviselnek a kelleténél. Az én szememben a fa a szeretet szimbóluma, egy pillantása olyan Földön túli érzéssel ajándékoz meg, amelynek a végén mindig ráébredek csodálatos életemre. Ha erre gondolok, a fa megsimogatásának a ténye már nem is olyan vészes...
Fantáziám határtalan dög, fokozatosan adagolja hangulat serkentő adalékát. Mondom én, hogy jó ez a kurva élet dolog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése