Vonaton

Tegnap hazafelé a vonaton ülve figyeltem, ahogy futnak látómezőmben Buda fényei.
Házak, lakások, egymás hegyén-hátán tornyosuló sorsok.
Vajon a földszinti lakások tulajdonosait az életben is úgy nyomják a különféle terhek, mint a lakásuk "vállain" tornyosuló emeletek? Erre nem sikerült rájönnöm, mint ahogy arra sem, hogy a tömbházak legfelső emeletein élő emberek az életben is kimagaslanak-e társaik közül, vagy sem.
Picit jobban belegondolva a mondat tartalmába nem sok értelme van, ám számomra mégis érdekes valamiért.
Megint csak ott vagyok, ahol a part szakad, hiszen virtuális világokhoz méltóan minden szál a fantázia sokszínüségéböl ered. Ez most sincsen másképp.
A kalauz hangja törte meg agyalásomat.
Akkor döbbentem rá, hogy két világ peremén egyensúlyozom és tetszés szerint rakosgatom a lábaimat hol ide, hol oda.
Egy januári, késő esti órában, kiszolgáltatva személyiségem tombolásának, monotonnak egyátalán nem mondható zakatolások közepette közeledtem otthonomhoz.
AZ ajtón betoppanva valami hihetetlen nyugalom áradt szét testemben...