Ismét nagyra nyitom virtuális szám!
Azon gondolkoztam, hogy mennyi örömöm származhat abból, ha pillantásom egy adott "pontra" szegezem.
Koncentrálok, figyelek, egészen addig, amíg nem érzem azt, hogy váltanom kell.
Teljesen komolyan beszélek!
Őrült egy élettempó ez és minden egyes pillanatban, amikor sikerül véghez vinnem ezt a csodát, kellemes érzés árad végig testemen. Extrém pillanatok ezek, melyekkel saját magamat kényeztetve halmozom az élvezeteket.
Éppen elég szomorú korrajz ez, amikor az adott pontok végtelen tárháza nem más, mint egy jelenség, a választás viszont már a mi feladatunk.
Eldönteni, hogy mi az a dolog, amin szívesen elidőzünk, mert választanunk kötelező... Mindent nem kaphatunk meg!
Szelektálni kötelező és ilyenkor a pillanatnyi szituáció egy újabb elemmel bővül, a személyiség fogalmával, ami automatikusan diktálja majd a megoldást.
Amellett, hogy kényszerhelyzetről van szó, nem annyira vészes a helyzet.
Saját példám magért beszél.
Külső ráhatások ide, vagy oda, az általános műveltségem azt mondatja velem, szerelem, értelem, család.
Ugrálva, cikázva a szavak között jegbe karcolni lábnyomom, 121 év csodába beleszületni, Újpestet szeretni, Istenben hinni, otthonom őrizni!
Álom, szerelmem, lila szívdobbanás!
Egységes massza, amely egyenként is visz mindent!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése