Korábban ilyenre még nem volt példa. Szombat reggel a Center Pointban. Ez nem panasz. Egyszerűen csak megpróbálom a gondolataimat mondatokká formálni és így kiadni magamból azt, aminek ki kell jönnie.
Rengeteg dolog kavarog a fejemben.
Ez azért érdekes, mert mostanában újra visszatért a régen már ismerőssé vált érzés, a túlterheltség mellékzöngéjeként a testemen végigfutó tompító valami. Nem tudom minek nevezzem. Nehéz szavakat találni rá.
Mint ahogy azt sem tudom, hogy a gondolatok a túlterheltségem következményeként, velejárójaként, vagy eredményeként jelentkeznek.
Néha ágyban töltött napokról álmodom. Nem is tudom mit kezdenék vele. Furcsa érzés lenne. Ilyenkor általában izmaim nyugtalan rándulása, szemem szapora pislogása ránt vissza a valóságba.
Ébren álmodva élem az életem. Nem tudom, hogy ez hátrány, vagy sem.
Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy földi létem minél szélesebb skálára történő terelésére irányuló hadművelet részeként az ilyen jellegű tapasztalatoktól sem szabad elzárkózni. Sőt! Szigorúan tilos!
Ám legyen...
Egyébként jól vagyok.
A következő hónapok eredményére való várakozás érzését gyermekkorom legszebb Karácsonyaihoz tudnám hasonlítani.
Persze ez a hasonlítás még nem jelenti azt, hogy törekvéseimet siker koronázza.
Erre nincsen jó szó, ezért most itt a vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése