Ismét a fedélzeten.
Pár nappal ezelőtt éjjel háromkor a sötétben botorkálva felhörpintettem a maradék narancslevemet és elégedetten vettem tudomásul, hogy még rengeteg időm van aludni. Félálomban cserben hagy minket a józan ítélőképességünk.
A fél órák igazi kincsként tündökölnek szemünkben és a 15 percek tulajdonosaként a világ legboldogabb embereiként zuhanunk vissza mély álomba.
Az előzetes várakozásomnak megfelelően a gondolataimat tettek követték és a reggel pillanatok alatt megérkezett.
Átvert, cserben hagyott reggeli jelenségként tettem meg első lépéseimet aznap. Egy olyan napon, amely nem tartogatott túl nagy meglepetéseket számomra. Ugyanaz a reggeli kép fogadott, mint az esetek döntő többségében. Véletlenektől mentes reggeli tor túrámról vezetett jegyzetem újabb strigulát kapott. A furcsa az egészben az, hogy részemről ennek csupán egy apró csukló mozdulat volt az ára. Apró, gyors, megfontolt és magabiztos mozdulat.
Érdekes, hogy miközben karcolgatom eme sorokat, a vérem a megszokott ütemben csörgedezik. Mesterséges adrenalin löketek után kutatva felidézem Ned Kelly, a rettegett bandita végeláthatatlan vívódásait a tizenkét mérföldes patak partján. Egy teljesen más világ volt, totálisan az érem másik oldala.
Manapság már 30 ezer forintos Zara cipőkben járunk bevásárló központokba ebédelni. Útközben bólogatós ütemeket hallgatunk.
Bár az étvágyammal soha nem volt komolyabb probléma.
Mondom ezt a betegállományom kellős közepén...
A lényegen nem változtat. Halk, erős lépteimtől zengett a Római Körút azon a bizonyos reggelen. Céltudatosan haladtam az újabb célom felé, zsebemben erősen a strigulámhoz szükséges szorongatva.
Ez az új kezdet. Maradok ennél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése