Felfegyverkezve vártam a vasárnapot. Hajnalban párnára hajtott fejemben a korábban tapasztalt óriási zavarnak nyoma sem volt. Egyszerűen csak elillant. Volt, mára már csak történelem. Komoly harcokban edzett szívem erősebb, mint valaha. Mára már legszívesebben páholyból nézném a harcokat. A lehetőség adott, hogy ez ne csak egy szimpla ábránd legyen. Büszkeség nélkül akár még a suttogó férgek prédája is lehetnék. Egy pillanatra enyhül figyelmem és máris ablakot kellene nyitnom a füstbe ment terveim szaga okozta káosz enyhítése érdekében. Én nem ilyen típus vagyok. Én nem adom ennyire könnyen a bőröm. Aki nekem valaha keresztbe tett, fekete listámon várja sorsát. Mert a sors mindenkit utolér, csak idő kérdése. Egzisztenciális kérdés az időzítés. Erkölcsi kérdés a feltételes mód kijelentő móddá való változtatása. Romantikus gyerekként "virágcsokorral várom a hétfőt", megpróbálva enyhíteni a hét első napját átszövő negatív megítélést, a fejem rejtett zugában motoszkáló gondolatról már nem is beszélve. Amúgy sem esek kétségbe. Fél lábon is hatalmasat súlytok kardommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése