Nézem az eget és engedem, hogy elernyedjen testem. Nézem, ahogy a felhők úsznak az égen. A kellemes szellő és a fák susogása soha nem látott összhangról tanúskodik. A pár száz méterre lévő lankás hegyoldalon elterülő citromfák illata keveredik a levegőben. A tudatom tiszta, a borostám 4 napos, a szemüvegem Armani, a cigarettám Marlboro. Nem is akármilyen. Flavour plus extra durva "nullahármas" fehér package. Felhúzom térdemet. Így kényelmesebb feküdni. A motoromból enyhe benzin szag árad, szinte már párolog. Zord bűnösként egyetlen dolog zavar csak. Miért nincsen bűnöm, ha van? Gyermekes dolog ez, mely mellett még a világ is oly kicsinyes és szinte gyermeki jelzőket csillogtat. Miért ne engedhetném játszani? A kép szürreális mivoltja oly erősen kavarog tudatomban, hogy egy pillanatra el is felejtettem a valóság és a képzeletem között tátongó űr átláthatatlanságát. Szélén állok és nem látom a túlpartot. Talán ezért, talán teljesen más okból kifolyólag sokszor nem hiszek Istenben. Ha mégis létezik, arra szeretném kérni, hogy ne fáradjon velem. Megpróbálom feldolgozni saját magam. Aki szeret, segít nekem. De mindezek mellett azért vigyázzon rám legyen oly kedves. Nem vagyok olyan rossz ember. Hátulról keresztülnéztem magamon és néha acélnak, néha drágakőnek láttam magam. Láttam a szívemet a szememmel. A szem, mely kutat látta a szívet, mely érez. Nem olyan bonyolult ez. Amíg a szívem dobog, nagy baj nem lehet. Őrült, állandó körforgás ez. Szerencsére az ablakot döngető szél csak átmeneti.