Már lassan egy évtizede nem járok locsolni. Régen szerettem... Amikor még volt benne "biznisz". Elindultam körutamra és mire hazaértem, zsebem papírszázasoktól dagadt. A világ leggazdagabb emberének képzeltem magam. Aki megdobott egy "nagyobb összeggel", hirtelen nagyon szimpatikussá vált. Ezek voltak a pozitív dolgok. Mint az élet oly sok területén, itt is üröm vegyült örömömbe. Ki nem állhattam ezeket a kötelező látogatásokat. Káveczki Kati néni, Dőry család és szüleim összes elvetemült ismerőse, ismerőseinek ismerőse. Feszült voltam. Örültem, amikor túl voltam az egész tortúrán. A pénz gondolata segített át a holtpontokon. A nehéz pillanatokban elképzeltem, ahogy belépek a Vasmű úti sportboltba. Erőteljes mozdulattal lököm be a bejárati ajtót, nyikorgásáról tudomást sem veszek. Határozottan, magabiztosan, akár egy "dzsentri" megveszem az aktuális évi bőrlabdámat. Ezek a hétfők már csak ilyenek.