Nagy kalaplengetéssel köszöntött a mai nap.
Udvarias nehézkes léptekkel tűnt fel szemem sarkában, majd amikor elém ért, még meg is hajolt.
Fura érzések kavarogtak bennem. Igaz, hogy lassan már fél napja történt, de most beszélek róla először. Üldögélve szombat esti nyugalmamban keresem a szavakat, amellyel tökéletesen éreztethetem a folyamatot, melynek tettekben való megnyilvánulása a határokat karcolgatva édes kesernyés, nyári melegben hűsítő ízt, zamatot kölcsönöz életemnek. Teszek, veszek, ahogy az öregek szokták mondani. Közeledik a július 17 és az ezzel járó feszültség, a dolgok rendszerezése mind fejben, mind pedig lélekben sejtelmesen és lopakodva szövi be életem. Szükségem volt erre. Szükségem volt rá, hogy energia áramlásom megfelelő mederbe terelve, majd abból kilépve formát öltsön. A forma árulkodó, a kivitelezés művészet. Éppen erre készülök. A szavakat kerestem.
"Aki keres, az talál", tartja a mondás. Jelen esetben én nem ezt jelölném meg kulcsként.