11 fok van ma éjjel odakint. A lábamon a jól bejáratott itthoni újpesti zoknim. Magabiztossá tesz, már amennyire egy zokni nyújthat ehhez hasonló érzést. Előlegezzük meg neki ezt a képességet. Legyen a mai éjszaka egy ilyen éjszaka. Ma éjjel még az első olvasásra semmitmondó dolgok is tartalmat kapnak. Legyen ez a mai jócselekedetem. Szükség van erre, hogy teljesebbé tegye napomat. Mit is várhatnék egy szeptembertől? A nyár csak úgy, semmit sem kérdezve faképnél hagyott minket. Hiányzik a napsütés. Hiányoznak a tücskök énekétől zengő nyári éjszakák, amik a kedvünk hullámzása miatti üresjáratokat tartalommal töltötték meg. Folytonos körforgás ez. Könnyen értelmezhető, előre kalkulálható tényező. Minden olyan egyszerűnek tűnik, pedig nem az.
Járásom kiegyensúlyozott, próbálom a légzésemmel megtalálni a tökéletes összhangot. Másképp nem menne.
Minden erőfeszítésem ellenére szemeim néha annyira elfáradnak, hogy már semmit sem látok. Sokszor érzem, hogy lépteim acéllá tömörülnek, miközben összeszorított öklömről a sebek szaporán csöpögve festik "Zsoltossá" a szeptemberi aszfaltot. Erős vagyok, talán soha nem voltam még ennyire erős. A védőangyalaim nemsokára mindig velem lesznek. Ez mindenképpen megnyugtató. Talán innentől kezdve a késemet sem kell olyan gyakran éleznem.