Holnap indul haza a Zsuzsa Bécsből. Örülök neki. Már nagyon hiányzik. 

Egy vér vagyunk, számtalan emlék, megannyi közös dolog kattintja össze kettőnk sorsának képzeletbeli lakatját. Sokat gondolok mostanában rá. Igazából annyira gyorsan történik minden, hogy fel sem fogom. Miközben én évek óta taposom a megszokott rutinjaimat, aggódok az apró dolgaimon, észre sem vettem, micsoda sikereket halmoz kedves testvérem napról napra, hétről hétre. Soha nem látott fénnyel ragyog a kortárs művészet sokszínű (csodálatos és intelligens embereket felvonultató) égboltján és én mindeközben arra jöttem rá, hogy valójában még soha nem volt alkalmam ezt megbeszélni vele. Nem is tudom mit mondanék. Talán azt, hogy nagyon büszke vagyok, bár ez a mondat kicsit elcsépelt. Tényleg nem tudom mit mondanék. Talán csak megsimogatnám az arcát. Tudná, hogy abban minden benne van. A jövőben szeretnék nagyon odafigyelni Rá! Hogy érezze mennyire szeretem.