"Egy hosszú kávét tejjel és egy csokis croissant légyszives".
Valószínűleg a holnapi reggelem is egy lesz a sok közül. Csak az időjárás és a hangulatom változik. Na meg az öltözékem és a borostám hossza. Nem is beszélve a kedvem ingadozását reprezentáló skálán leírt görbék alakjáról, formájáról.
Minden percben érzem magamban a magyar virtust. Tudom, hogy ha a telefonomon kopaszra nyírt fejű kíváncsi fülek csüngenének, vargabetűt írva tenném ártalmatlanná a rám leselkedő veszélyeket. Szerencsére ez a veszély (egyenlőre) nem fenyeget. Ennek tudatában én is picit nyugodtabban dőlök hátra és adom át magam a vasárnapi hangulatnak. Lábamat az összekötött ruhás zsákokon pihentetem, melyben nyári ruháim pihennek.
Néha érzem a tüzes, sajgó sebeket, melyek kínoznak, de megpróbálok uralkodni rajtuk. Sokszor fájnak a csókok, sokszor fájnak a vágyak, de ezeket a feltörő gondolatokat férfiként igyekszem kordában tartani.
Hiszem, hogy egyenes háttal, aprólékos, de tudatos léptekkel egyszer én is elérhetem azt a mentális megnyugvást, mely per pillanat még távoli pont, de napról napra közeledik.
Még mielőtt megint hamis képet festenék magamról, nincsen ekkora dráma kedves olvasóm. Fogalmazzunk úgy, hogy ezek a gondolatokat öncélúan kreáltam, hogy reggel legyen mibe kapaszkodni. Talán így a kávémnak is más lesz az íze.
"430 forint lesz..."