Meló

Valószínűleg hasonlóra gondolhatott papa, amikor egy nagyon egyszerű mondattal nyugtatta meg anyát.
"A fiút engedni kell! Menjen, tanuljon!"
Körbe pillantva az autóban már nem voltam annyira biztos nagyfater igazában. A helyszín egy diplomata kék W140-es, repedezett  vaj színű bőrüléssel, éjszakában használt nevén "bálna Merci". A levegőn egy frissen szabadult koszovói félnótással és hasonló felmenőkkel rendelkező, kicsit nagyobb verziójú társával osztoztam. A kicsi még mindig a snüsszel kűzdött, miközben az anyós ülésen üldögélő colos szemkontaktust próbált kialakítani velem a belső tükröt kihasználva. Erőfeszítéseit siker koronázta. A homlokát borító tenyérnyi hosszúságú sebhelyet megpillantva már tudtam miért hívják Pengének. A jogging nadrágjára erősített méretes bökőt már korábban kiszúrtam.
-What next?- kérdezte Penge.
- I have to make a call!- válaszoltam és tárcsáztam.
Két csörgés után felvette.
-Elindultunk. Mire jutottál?-
-Én gondolom, itt az idő egy teszt nekik. Te pihenj holnapra!- csengett a fülembe a tört magyar.
Nem válaszoltam, csak letettem.
A déri Miksa útról a Fecskére fordulva pár perc alatt a Bérkocsis utcában voltunk. Egy repedezett falú, cipőnyomoktól tarkított épület előtt fékezett a Benz. A környék nem volt túl kellemes.Tipikusan az a hely, ahol a lefűrészelt tetejű turistákat szállító Ikarus sofőrje nyomna egy kövéret és imádkozna, hogy kibírja a terhelést az ócskavas és ne kelljen megállni segítséget kérni.
Kiszálltunk. A félhomályba burkolózott kukák takarásából két kölyöktermetű alak lépett elő. Nem láttam tisztán az arcukat.  de ordított róluk, hogy igazi belvárosi sakálok.
-Petrocihoz jöttünk! Ha a kocsinak bármi baja lesz, felkötlek az első villanypóznára mindkettőtöket!-
A kapucnis végigmért, majd biccentett egyet a szemével.
Én ezt kövessetek-ként értelmeztem...