Előtte azonban ott volt a nappal. Egy újabb nap, elrejtőzve a blablabla életünkbe. Így utólag már könnyen okos az ember. Minden a csicsergés és a zaj alatt lapult meg. Az esti csönd és a nappali érzés és a félelem, megfűszerezve a szépség ritka, kiszámíthatatlan villanásaival. Aztán a szerencsétlen és nyomorult ember csak gondolkozik, betemetve a világi lét szégyenének takarójával, keresve a szépet, miközben arcán az éjszaka fénye járja ördögi táncát blablabla. Máshol, mindig van egy máshol. Nem törődöm a máshollal, csak azzal, hogy én zsigerből megérezzem,kiszagoljam a szépet. Igen. Ez a tervem. Alapvetően ez csak egy trükk. Egy igazi trükk. AZ viszont tény, hogy ma egy ragyogó szempár formájában érkezett a szépség. Egy reményekkel teli szempár lopta magát a napomba. A feladatom adott. Gondoskodnom kell róla, hogy a csodák igenis csodák maradjanak, mert a csodákban hinni csodás. Büszke vagyok rá, hogy az én kislányom csodásan van.
A kérdésre, hogy mit szeretünk legjobban gyerekkorunk óta mára már egyértelműen tudom a választ. A válasz pedig közel sem az öregemberek által lakott házak szaga. Hogy miért? Mert az egész csak egy trükk. Apukának lenni. Igen, az már valami. Ebből is látszik, hogy érzékenynek születtem. Sorsom az lett, hogy csodás szempárokat gyártsak. Az, hogy Pásztor Zsolt legyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése