Illatok, az ablakon beszűrődő napfénnyel csokorba kötve.
Az egyik kérdezés nélkül érkezett, a másik a fantáziám szüleménye.
Rövid volt az éjszaka. Majd pihenek, ha öreg leszek. majd fújok egyet, ha köntösben az asztalnál ülve kártyázunk a hozzám hasonló öreg életművészekkel.
Egyenlőre még nem jött el az ideje.
Vannak helyzetek, amiket az ember a háta közepére sem kíván. Ez nem olyan. A hétvége mindig más. Mintha egy szigetelő szalaggal kötnék a kezemet ehhez a székhez és nem tudnék mozdulni. A fixált helyzetem automatikus következménye a fantáziám szárnyalása. Talán ez az oka az elképzelt illatoknak mai reggelemben. Talán emiatt érezte magam legutóbb egy westernfilmben szereplő kisvárosi seriffnek. Tisztán emlékszem a helyzetre. A levegő lehűlt, az érzés valósággal felnyársalta arcomat. A hirtelen jött fuvallat belekapott az asztalon heverő nyomtatványokba, miközben a hátam mögött megcsendült a szélcsengő és becsapódott az ajtó. Lassan megfordultam ég megpillantottam Késes Ivánt amint eltorlaszolja az egyetlen kijáratot orbitális méretű hátával. Tisztán emlékszem, ahogy az ujjam a hideg kakassal találkozott.
Működik a fantázia. Azzal soha nem volt baj. A sors fura fintora, hogy hétvégén sokkal jobban dübörög. Előnye az időzítés, hiszen ilyenkor tökéletes harmóniában van szabadidőmmel. Hátránya a hiányérzet. Nem tudom, hogy mire lennék képes a hétköznapok csatáinak vívása közben egy hétvége kreativitással. Van még mit csiszolnom a részleteken. De először kávé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése