Mindenhol lenni egyszerre lehetetlen vállakozás!
Mint ahogy minden perc metöltése tartalommal szintén csak álom.
Amikor az ember igazán ráérez az élet ízére, amikor csak úgy pörögnek a percek, két pofára faljuk a pillanatokat, homokórán mélybe hulló szemeket megvető pillantással vértezzük fel, akkor kerülünk csak igazán kiszolgáltatott helyzetbe.
Dominó szindróma egyenes következményeként azon veszem észre magamat, hogy egyre rövidebbek az éjszakák, egyre hosszabbak a nappalok. Ördögi kör ez!
A daily routine lista egyre több pipát kap, lassan, de biztosan fogyasztom a tollakat, kiszáradás után kukába dobva felejtem el öket egy pillanat alatt.
Szinte lehajtott fejjel törtetek, falom a napokat, szeretek, gyűlölok, vezetek, ajtót nyitok, zárok.
Tudat alattimba vésődve a reggeli ébresztő új nap kezdetét karcolja életem könyvébe.
Aztán ez az örült körforgás kimerültségbe fordul át, amikor az ágy ölelése ellentmondást nem tűrően "csüng rajtam"...
Összegzés, nagy levegő és szabályos fejes!
WTF?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése