A tavasz közelsége kézzel fogható.
Első jeleként a mai napom 2 órás csúszással kezdődött. Egyszerüen képtelen voltam kimászni az ágyból. Az ablakon beszűrődő fény és az ágy ölelő karjai könnyü diadalt arattak felettem. A kiszolgáltatottság kellemes formát öltött.
Azt hiszem ez most még belefér, hiszen nemsokára nyakamon a vizsgák, ami garancia arra, hogy ezeket a reggeli csatákat spártai harcosokat megszégyenítő módon intézzem el egyszer és mindenkorra. Leonidasz ha látná...
Nem nagyképüség ez, csupán a gondolatok magam elött görgetése.
Szerencsére hátszelem van és "baszott nagy a bicepszem". Mit nekem görgetés?
Egy elme találékonyságának a határai végtelenek. Gyakran magam is megrémülök az újabb és újabb ismeretlen területek felfedezésekor. Rémület és izgalom keveredik bennem. Ezt még az újvárosi panelrengeteg lelombozó látványa sem befolyásolhatja. Nem ez a kulcsa az egésznek...
A napi edzés, hogy kibéküljek saját magammal már-már állandó. Kezeim folyamatos munkában, elszántan és megrendíthetetlenül próbálják belegyömöszölni énem ebbe a 21. századi jelenbe. Ész érvek sorakoztatása, folyamatos taposómeló.
Egyszemélyes hadsereg, egyszemélyes mozgalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése