Ruthless

Minden reggelem ugyanúgy kezdődik.
A puha ágy ölelő markából kimászva az első utam a hűtőszekrényig vezet. Jó férfi módjára általában beleiszok az első üvegbe, ami a kezembe kerül. A vállam szokásos szúró fájdalom érzése is állandó jelenség reggelenként. Ez a választott életformám velejárója, hiszen a sok ütközés nem múlik el nyom nélkül. Sok csatát megért végtagok, kiütött fogak, ezek tények. Nincs más dolgom, mint elfogadni.
Amúgy sem vagyok a legjóképübb csávó a környéken, de nem is akarok az lenni. A dolgok nem ez alapján dőlnek el. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljam két szívdobbanásom közötti időt tartalommal megtölteni. Felelősséget vállalni szavaimért, az általam megformált gondolatokat valós alapokra felépíteni, hogy ledöntehetlen várként tornyosuljanak személyiségem felett.
Ha másra nem is jó ez az egész jégkorong téma, egyre biztosan: megtanít kűzdeni. Ha valami üzenetet akarunk megfogalmazni a dolognak, akkor az én szemszögemböl ez lenne az.
Kűzdj bazdmeg! Küzdök én...
Küzdök magamért, küzdök azért, hogy a környezetem tiszta képet kapjon a mélyen bujkáló dolgokról. Nagyon sokszor az igazi kincsek mélyen, emberi szem elöl elrejtett helyeken bujkálva várják, hogy egyszer felszínre törhessenek. Csak sajnos nagyon sokan végig sem gondolják, hogy mennyire felszínes életet élnek. Mennyire nem vágják, hogy hogyan működik ez az egész dolog. Sablonos kis világuk nem teszi ezt lehetővé.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én penge vagyok, viszont van véleményem és van rálátásom a dolgokra és ezt a mai, felszínes, virtuális fertővel átitatott világban értékként kezelem.
Isten valamit ad és valamit elvesz! Igaz!
Nincsen jó napom. Viszont van mentsváram. Elbújok mélyére és az ágyukat feltöltve a világra szegezem. Most! Én mindig belülröl támadok!
Egy újabb darabkát hagytam magamból. A miértnek a mertje környezetébe olvadva ünnepli születését ezen a kora tavaszi napon!