Absorbing

Ez a nap is olyan volt, mint a többi.
Reggeli ébredés után a szokásos napkezdés.
A kávé ízét szinte még mindig érzem a számban, a fogkrém jellegzetes ízét is szeretem és azon szerencsés emberek közé tartozom, akik ezt minden reggel átlhetik. Sőt! Naponta többször is.
Néha álomképek gyötörnek, melyek olykor-olykor kihatnak a reggelekre is. Ilyenkor muszáj végiggondolnom a miérteket. A mögöttem hagyott éjszakán sem volt ez másképp. A rapid eye movement fázisában támadtak meg...
Furcsa látvány lehettem. Feküdtem mozdulatlanul, a takaróm jó rabszolgaként fonta "ölelő karjait" körém, elrejtve testemet a külvilág elöl, miközben az álomképek csak ugy záporoztak. A fekvő pozició csak egy állapot, a mozdulatlanság csak látszat. A kaland, az eddig ismeretlen helyek bebarangolása mind-mind valósággá válhat álmunkban, éppen ezért nem szabad félni az éjszakáktól. Egyszerüen csak át kell adnunk magunkat a kiszámíthatatlanság érzésének. Furcsa és ellentmondásos dolgok ezek. (Nekem...)
Mint ahogy ez a pillanat is. Gondolatokat futtatok, mintha semmi dolgom nem lenne. Ez azért nem ennyire egyszerű. Bár ha jobban belegondolok, az elintézendő dolgok priorítási sorrendjét én alakítom, saját kedvem szerint rendezgetem.
Én, a huszonegyedik századi csávó, aki az éjszaka kellős közepén virtuális gondolatokat karcolgat az utókor számára. A gyerekei számára, hogy egyszer majd talán elolvassák ezeket a sorokat és amikor már elég érettek lesznek hozzá, hogy megértsék, mosolyognak majd egyet. Mert megérteni nem egyszerü feladat, de nem is lehetetlen.
Hiszen a kedélyállapot, amely ezeket a sorokat "diktálta" csak egy átmenet, a szív az, ami "keveri a lapjaimat". Kutyaszarba léptem, vagy tényleg ennyire jó a lapjárás? Sose legyen rosszabb!
A szív kettö gyorsat, egy lassút vert. Ideje lefeküdnöm.
Jó éjt!