Romantikus erőszak

4 hosszú éjszaka után ez az első estém, amikor egy kicsit fellélegezhetek.
Itthon üldögélve elégedetten nyújtom ki lábaimat.
A nagy meleget is kellemesebb klíma váltotta fel, mintha csak megérezte volna, mikor kell alkalmazkodnia az én körülményeimhez. Érdekes véletlenek ezek.
Vagy az is lehet, hogy minden csak a képzelő erőm szüleménye és én csinálok a különféle élet helyzetekből jelzőkkel felruházott eseményt, ami máris megváltoztatja a virtuális szürkeségüket és az ízlés világunk által megálmodott szín világgal vértezi fel.
Ilyenkor minden olyan csendes és minden olyan nyugodt.
A résnyire nyitva hagyott ablakon beszűrődő zajok is egy kívüli világot idéznek fel bennem, amit egy biztonságos burokból kémlelek, az otthonomból...
A konyha felé menet a fotel is visszamosolyog rám, "aki" oly régóta hű társunk a mindennapokban.
A falak, a körülöttünk tornyosuló burok alkotóelemei is mind az enyémek.
Minden csak azért tornyosul, hogy egy kellemes érzéssel párosulva nyugtatóilag hasson kedélyállapotomra.
És sikerül neki, hiszen minden jó! Mindent szeretek!
Mint ahogy azt az érzést sem fogom soha kiengedni kezeim közül, ami az ágyon való elnyújtózás után járja át a testemet.
Romantikus erőszak, vagy soha véget nem érő simogatás?
Ezt eldönteni nem nagy tudomány!