A megnyilvánulás nem más, mint fejünkben formálódó gondolatok verbális köntösbe bújtatása.
Óriási elánnal vetem bele magam az újabb kihívásba...
Újabb próbatétel, ahol a feladat adott. Szerves egészet gyúrni a pillanatnyi kedélyállapotomon nyugvó szösszenetekből.
Hogy egy picit könnyebb legyen, hogy egy picit megnyugodjak...
Aprócska pillantások közepette keresem a válaszokat, segítségül hívom a tiszta égbolt megnyugtató látványát, de a terveim már a kezdeti stádiumban apró darabokra hullanak.
A kristály tiszta látvány helyett borús égbolt fogad. A nappalt felváltja a tökéletes feketeséggel párosuló éjszaka és a körforgás folytatódik...
A kérdések megválaszolatlanul nyugszanak vállamon, a válaszokkal járó titokzatosság ezt a napot is túlélte és továbbra is menekül a saját ítélő bizottságom elöl.
Aprócska támaszokat keresek, aprócska örömöket kutatok és találok.
Egy mosolya éltet, egy édes emléke táplál, a jelen érzésektől túlfűtött darabkája ad reményt a holnaphoz.
Ha karjaim közt tarthatom legyőzhetetlen vagyok. Olyankor az álmok egy pillanat alatt valósággá válnak. Álomképek valós formába öntve édesítik meg napjaimat. Mert én megtaláltam az igazi álmomat és valóra is váltottam...
Elbaszott egy világ ez, mégis annyira szép.
Nem kell hozzá más, mint eédes ajkának íze, egy érző szív és egy mosoly, mely magába szippant, mely egy életre magához láncol. Édes rabság ez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése