Megbújtam egy kis sarokban.
A hely nem túl nagy.
A székemmel óvatos, visszafogott gurulásokkal be tudnám határolni a mozgásteremet, de nem teszem... Nem lenne értelme...
Ha eszembe jut, hogy mennyi időt töltünk el itt, összezárva, az IT világának eme aprócska kis szegletén, akár még dühös is lehetnék. Vagy felháborodott. Igen! A felháborodott szó sokkal jobban passzol ide. Fel lehetnék háborodva, de nem teszem...
Nem lenne értelme...
A felháborodás, mint emberi tulajdonság mindig együtt jár egyfajta hiányérzettel, egyfajta elégedetlenkedéssel.
Elégedetlenkedünk a saját egyéni kis sérelmeink miatt. Olyan sérelmek miatt, melyek így, vagy úgy, de sértik az "idilli csendtől ordító" kis világunkat.
Ez a fajta folyamat rám és az én kis sarkomra nem jellező!
Kényelmesen ülök és véget nem érő csatát vívok az álmosság ellenés ez a két aprócska kis dolog, minden emberi tartalmával együtt varázsol engem az egyik pillanatról a másikra sarokban üldögélő munkás emberből gazdag és szerencsés férfivá.
Ennek bezzeg van értelme!
Ki érti ezt?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése