Darabka

Ez igen, ezt már szeretem.
Alig várom, hogy belevessem magam az előttünk álló hétvégébe.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan lehetne a megváltoztathatatlan, kiszámítható és monoton dolgokra rácáfolni és csvarani rajtuk egy nagyot.
Reggelenete félálomban érzem, ahogy a busz fékez Ercsiben. Ez még hagyján, de amikor meglátom az "embert" picit már kavarognak bennem az indulatok. Álmosan, kómásan egy napgép mögül kikandikálva látom, ahogy leveszi a szétbaszott hátizsákját és oldalozó mozdulattal, lép-zár ritmusokat követve hátrafelé igyekszik. Minden egyes reggel ugyanaz! Mindig csak a lép-zár! Ezek mennek! Persze ehhez is hozzá lehet szokni, csak nekem egyenlőre még nem sikerült.
Mostanában minden pillanatom apró kockákra lebontva pereg lelki szemeim előtt.
Különféle behatásoktól roskadozó testem mindig újabb és újabb impulzusok után kutat. Nem számít, hogy nappal van, vagy éjszaka... Sőt! Tulajdonképpen semmilyen befolyásoló tényező nem hat ez ellen. Egyszerűen csak képes vagyok arra, hogy a valóság puha takaróját magamra rántva a fejemet álmaim puha ölébe helyezzem és nyugodt, kiegyensúlyozott pislogásokkal mérlegeljem életem. Azt az életet, melynek minden egyes apró percét imádom és hálás vagyok a sorsnak, hogy átélhetem ezt a csodálatos utazást, ezt a hihetetlen kalandot, az én 28 évemet.