Nagypapámnak

Ismét egy vasárnap este, amely ismét a megszokott hangulatát hozza.
Na ennek fussunk neki újra.
Ismét egy vasárnap este, amely halkan, csendben csordogál és nagy valószínűséggel nincsen tisztában azzal, hogy milyen napoknak a végére tesz pontot. Így már picit jobb.
Jól érzem magam. Megpróbálok elrugaszkodni a bejegyzéseimet körülfonó monotonságtól. Örülök, hogy a papa jól van. Bevallom őszintén, picit megrémültem, amikor meghallottam, hogy ledöntötte a lábáról az influenza. Kemény dolgok ezek, főleg a hetvenes éveiket taposó embereknél. Kétségbe esésem fokozta, hogy ismerve az öreg gengsztert finoman fogalmazva leseszarja mennyi folyadék bevitelre van szüksége az embernek, ha lázas. Ha a mama ezt megpróbálná elmagyarázni neki, maximum azt tudom elképzelni róla, hogy rászólna, mert nem hallja a TV-t. Természetesen a lényéből automatikusan sugárzó kedvességgel és őszinteséggel. Érdekes párhuzamok vannak egy csodálatra méltó generáció és a jelen korban fellehető ikonok között. Szavakba önteni eme párhuzamokat nincsen értelme. Mindössze annyit jegyeznék itt meg, hogy örülök neki, hogy a gének öröklődnek. Sok dolog szétszórva visszaköszön és az ember úgy igazából bele sem gondol, hogy mennyire magától értetődő dolgok fonják körbe életünket. Persze a ráébredésre tiszta, minden egyéb gondolattól mentes elmére van szükség. Csak ez az egy módja van annak, hogy egy picit magabiztosabban pislogjon az ember és a sok válasz keresése helyett egy kicsit jóllakottabban nyugodtan hajtsa álomra fejét. Persze ez is csak átmeneti állapot, de legalább picit pihentet. Ezt teszem most én is. Jó éjszakát. Gyógyulj meg papa!