Fázik a lábam, pedig zokniban vagyok.
Legszívesebben bebújnék a takaró alá és összekuporodva várnám a reggelt. Picikére összehúznám magam, hogy csak a fejem látszódjon ki és óriási biztonságban érezném magamat. Rájöttem, hogy én fázós vagyok. Vállalom!
Legszívesebben kitépném nem létező hajamat, amikor valaki azzal traktál, hogy miért fázok jégkorongos létemre... A jégen, szerelésben, iszonyatos fizikai igénybevételnek kitéve szauna jelenség játszódik le az emberben. Nem tudom hogy kapcsolódik ide a hideg. Tényleg nem értem. Meg különben sem vagyok jégkorongos. Az voltam egyszer, régen, valamikor... Talán életem legnagyobb tévedése volt és talán ezért nem lett belőlem soha fog technikus. Talán egy próbát megért volna. Helyette sportolói pályát választottam és mire jutottam vele? Semmire.
Törölgethetem "EgonMayerGedenkturnierTorschützenKöniget" és társait. Kibaszott német nyelv. Nem beszélek németül még mielőtt bárki is belekötne a helyesírásomba. Ez ám a hivatás.. Sportolók, újpesti focisták meg ki tudja még micsoda csürhét lehetne itt felsorolni.. Valamit tudhatnak, ha hencegnek velük. Persze ez mind csak feltételezés. Nevetséges az egész. Nem is a nevetséges a legjobb szó. Belenyugszom, elfogadom. Nem tehetek mást.
Ez inkább plusz erőt, plusz motivációt ad számomra, hogy az, amit én képviselek az egy életre szól és tudatos, építkező munkával is messzire juthat az ember. Csak legyen meg benne a kellő bátorság, az elengedhetetlen sütnivaló és egy kis rafkó. Nem is kell más. Nem vagyok újpesti focista és bűnöző sem vagyok. Soha nem is leszek. Más utat járok és a saját agytekervényeim által sugallt parancsokat követve talán én is jutok majd valamire. Még ha soha nem is fognak hencegni velem. A szívem őszintén tud szeretni és erre büszke vagyok. Ezt senki nem veheti el tőlem...