Nagyon elegem van már a hidegből. A legrosszabb része az, hogy fejben fel kell készülni minden egyes utcára lépésre. Az ember vastagon beöltözve, minden eshetőségre készen teszi ki a lábát a Római Körút sokat látott aszfaltjára és megpróbál megbarátkozni a csontig hatoló időjárással. Képes vagyok szó szerint vacogni, remegni, akár egy kocsonya. Bár utálom a kocsonyát, amire a mi családunkban nem igazán lehetek túl büszke. Kocsonya és minden ami a sertéssel kapcsolatos végigkísérte fiatalságomat. Az ok nagyon egyszerű. Drága nagypapám volt Pusztaszabolcs egyik legfoglalkoztatottabb hentese, böllére, szakmai tekintélye. Tette mindezt azok után, hogy egy életet végigdolgozott Budapesten hentesként. Eme szakmai múltjából én is profitáltam rendesen. Pontosan 129 éve, amikor diákéveimet töltöttem a helyi Kereskedelmi iskolában, lekváros bukta törzsvásárlóként, a szakmai gyakorlatokon mindig a papámtól kapott hófehér ruhákban, köpenyekben feszítettem. Miközben a többiek a megfelelő szakboltban kapható egyenruhában feszítettek, az én köpenyemen Kelenföld felirat, a sapkámon pedig Józsefváros logó feszült. Nagyon vagánynak éreztem magam. Bár így utólag belegondolva elég bénán hangzik. Nem is tudom miért mondom ezt el.