Hihetetlen, hogy mennyi mindent tartogathat egy hétfő.
Esős reggellel köszöntött, aminek sajnos aktív szenvedő alanya voltam. Történt mindez a kora reggeli órákban. Váratlan volt, mégis számítottam rá. Halandó ember mivoltomból fakadóan a kedvem, hangulatom néha megmagyarázhatatlan varga betűket karcol megviselt "Zsoltságom", halovány, olykor-olykor borús horizontjára. Tovább megyek. "Zsoltságom" automatikus velejárói a nehéz, fáradt pillantások, ólomként gravitációval dacoló végtagok és a lényem tompa, földre gyakorolt hatása. Főleg hétfőn.
Eme előjelekkel farzsebemben a legváratlanabb pillanatban támadott. Nem voltam felkészülve rá. Lehet, hogy éppen ez adta a dolog különlegességét. Mi is történt valójában? Ázott cipővel indított napon félelmem fokozódott, a szemem a semmibe meredt. A végeláthatatlan tenger látványa oly rég hallott dallamokat dúdolt, miközben hűséges életelemként kedvesen, lágyan a lábamat mosta. Tanácstalan vagyok. Tanácstalanul válogatom esténként ingeimet hogy megfeleljek a dress-code által támasztott követelményeknek és tanácstalanul álldogálok délelőttönként a kávéautomata előtt. Hitehagyottan várom az "Újpestmindigjövőreleszbajnok" tendencia végét. Remélem még lesz szerencsém átélni. Addig dacolok az örök korforgással. Sötétben élni, megtenni, amit megtehetünk és odaadni mindazt, amit odaadhatunk. Az embert alkalmanként a hatalmába keríti egy gondolat és nem engedi szabadulni. Egy gondolat, mely azt duruzsolja fülünkbe, hogy amikor majd eljön a számonkérés ideje, azok a napok számítanak majd, amiért érdemes volt élnünk. Én ma a hétfőnek éltem. A hétfő egyszerűen elém állt és nem láttam tőle semmit.