Tipikus vasárnapi hangulat. A levegőben az ebéd illata kering, miközben én meglepő módon kipihenten és olykor már a túl sok alvástól ásítozva üldögélek csendben. Ezt az állapotot is meg lehet szokni. Csak azért írom ezt le ilyen formában, mert célozni akarok arra, hogy ismét csak a kedélyállapotom vizsgálásának kényelmes ügye miatti hangulatom uralkodik rajtam és irányítja elmémet. Nem is célzás ez, sokkal inkább utalás. Hogy egy picit tisztábban lássak. Mert azáltal, hogy ezt kiírom magamból mindenképpen tisztul a kép. Kaptam mindezt a vasárnapi miliő mellé.
Nem szeretem a kötelező programokat.
Na jó, ezt, ebben a formában kijelenteni picit merész dolog, hiszen egy kötelező programnak is több fajta megnyilvánulása létezhet. Gondolok itt a kedvünk szerinti besorolásra. Azok, melyek számunkra érdekesek, lebilincselőek, a fantáziánkra ingerlő hatással vannak a mérleg pozitív oldalára kerülnek. A másik oldalra kerülnek azok a kötelező programok, amiket a hátunk közepére sem kívánunk. Nem tehetünk mást, mint megpróbálunk alkalmazkodni a kialakult szituációhoz és valahogyan átvészelni. Ez vár rám is. Úriember leszek és nagyon nagyon udvarias. Csak előtte ebédelek.