Mintha legszebb álmomból rázott volna fel,
úgy köszöntött a fél tíz napsütésben úszó kávéházi szegleten
Búskomor nyárfák alatt pislákolva
engedte, hogy arcomat tenyerébe temessem.
Haszontalan újságom rongyosra gyűrve,
forró kávémhoz bújva megpihent,
cigarettám parazsához lágyan szólva,
idéztem meg a múló végtelent.
Te szülj nekem rendet, ó kecsesen gőzölgő fekete,
markolj bátran erős, napsütésben fürdő kezembe.
Ölj meg, ha kell, ne félj, büszkén vállalom,
vedd vérem, hisz akarod, itt a tökéletes alkalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése