A következő sorokat dedikálnám azoknak az embereknek, akik veszik a fáradtságot és a böngészőbe bepötyögik blogom címét, hogy eme sorokat olvassák.Fogalmam sincsen kik vagytok, de tényleg nagyon szépen köszönöm a fáradozásaitokat. Azt is köszönöm, hogy ép elmét meghazudtoló módon tanúbizonyságot tesztek arról, amire legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni... Hogy én érdeklek valakit/valakiket. Van olyan ember, aki csak azért navigál ide, hogy megnézze, írtam-e új bejegyzést? Ez nagyon megható! Amúgy jelentem, melegem van.
Számban paradicsomos húsgombóc íze, amely természetes, figyelembe véve, hogy 5 perce fejeztem be az ebédemet.
Nonóka horkol. A mai nap a piacon, amikor éppen arról meséltem neki, hogy a talponálló kocsmákban reggel nyolckor söröző emberek micsoda elferdült társadalmi jelenséget képviselnek, egy idős bácsi megállt mellettünk és tetszését fejezte ki az apuka összeölelkezve magyaráz a kislányának látványból fakadóan. Furcsa gondolatok támadtak bennem. Vajon mit láthat belőlünk a külvilág? Vajon ránk van-e írva, mennyire összeszokott párost alkotunk és mennyire szeretünk együtt különféle kalandokba keveredni és megbeszélni a tanulságokat? Vajon látszik-e rajtam, hogy végre van egy fiú Barbie baba, ami kisebb könnyítést jelent a szokásos babázós köröket futva számomra? Vajon én miféle látvány lehetek ebben a világban? Tudhatják az emberek, hogy gondolataim olykor életre kelve tettekben megnyilvánulva repítik lényemet ebben a galakszisban, random szerűen faltól falig pattogva?
Hogy milyen volt a múlt hét keddem, nem tudom már. De azt tudom, hogy a július végi búcsúzásban kislányom szemére visszatekintve a napraforgókkal támadó sárguló nyár is lágyabban simogatja bőrömet.
Az egész emberi lét a fejben készül. Olykor csupa rom, olykor révetegül a semmibe tekintő impulzusokat generál, de a napok nyirkos homályba repülésénél sokkal fontosabb maga a tény, hogy mindig boldogan tekintsünk az előttünk álló 5 percre. Apró lépésekkel előre. Mindig csak egy keveset. Így talán a kemény lelket, a lágy, olykor pedig szikrákat okádó képzeletet is sikerül megregulázni és emberi, hétköznapi formába öntve tányéron tálalni nektek, kedves olvasók...