Szeretem a csendes szombat estéket. Ha egy pillanatra kinyitom az ablakot, a halálra strapált helyi járatos Ikarus buszok fékének keserves csikorgását hallom. Persze az idő előrehaladtával ez is elcsendesedik, ritkul, majd egyszer csak megszűnik. Kedvelem a csendes szombat estéket. Keblemre ölelem őket, becézgetem. Megnyugtató érzés azzal foglalkozni, amit szeretek. Rendezni gondolataimat, csokorba kötni őket és gyönyörködni bennük. Szükségem van magányra. Hogy rendbe szedhessem terveim, fontossági sorrend alapján rövid és hosszú távú célokat sorakoztassak. Papa halálával az erőm megkétszereződött, de ugyanakkor a nyakamba szakadt felelősség és teendők listája is drasztikus változáson ment keresztül. Célom, hogy minden teremtő elevenből kijózanodva a szemét kiütközését meggátoljam. Ha másért nem, már ezért megérte ez a csendes szombat. Hogy a nemes célt megfogalmazzam.