Mindig jó alvó voltál. Mégis, néha, amikor felébredtél, nem tudtad hol vagy. Én tudtam hol vagyok. Melletted. Az egyik éjszakára tisztán emlékszem. Sötét volt körülöttünk, csak sejteni lehetett a falak távolságát. Az utcáról beszűrődő fény megvilágította csodálatos arcodat, miközben a takarót a lábad közé gyűrted. Húsos volt a szád. Igen, néztelek. Pont olyan vérbő volt az ajkad, mint az enyém. Valakihez beszéltél. Önként, félelemből, vagy kényszerből? Ezt csak Te tudhatod. Annyira koncentráltam Rád, hogy egy pillanatra sem sikerült kinéznem a kihallgatásból. Az álom rejtélyes valósággá vált. Olyan kecsesen húztad ki a lábad a takaró alól, hogy egy pillanatra elfelejtettem az elmúlás illúzió romboló érzését. Nem. Inkább másképp fogalmazok. Annyira szép voltál, hogy nem akartam látni az elmúlást. Igen, így a helyes. Kívülről talán úgy tűnhetett, hogy nem értelek, pedig pontosan figyeltem Rád. Tökéletes harmóniában voltam a kíváncsiságom által körülfont álmoddal. Alázatos voltam, szisztematikus és kitartó. Az ujjad árnyékot vetett arcodra. Ezen a háborítatlan éjszakán történt, hogy elszabadult a lelkem, hogy meglássam önmagamat. Tudtam, hogy képes leszek rá egy egész életen át. Arra, hogy szeresselek. Azt hittem, hogy makacsul ellenállok majd, de nem jött a hang. Kiáltás és kiabálás sem volt. Egy álom az életem, amióta vagy nekem. Már nem vagyok én. Egyszerűen csak az vagyok, akinek látni szeretnél. Boldog ötödik születésnapot Kislányom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése