Ez is csak egy peiódus

Nem is tudom mikor próbáltam utoljára whiskyvel a csütörtök éjszakát. Nem mostanában, az biztos.
Egy kis rátermettség kérdése és a hétköznapok átlagos jelenetei kivételes és különleges értelmet nyernek. Mint például a jéggel megpiszkált whiskey íze a számban.
Hasonlót éreztem hétfőn, késő délután a Moszkva tár félhomályában. Akkor, ott képes voltam mozgás közben megmerevedni és kiszúrni saját magamat a hömpölygő tömegben. Azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek kivételes képességek. Mint ahogy életünk is hemzseg a kivételes helyzetektől. Egy dolgot viszont nem értek. Vajon a kivételes helyzetek felismerése a kivételes képesség függvénye, vagy a kettő dolgot nyugodtan szétválaszthatjuk? Vajon milyen lenne az életem a képességek nélkül? Vajon mennyire lenne szürkébb egy Moszkva téri késő délután? Elképzelni sem tudom. Pedig minden miértnek van mertje, gondolom ez a kérdés sem lehet kivétel eme örök igazság alól, még ha jelen esetben nem is beszélhetünk a klasszikusnak vélt miért-re támaszkodó kérdésről.
Néha a kérdés különleges csomagolásban érkezik. Talán csak akkor vagyunk ennyire alaposak a csomagolást illetően, ha jó százalékkal megjósolható, hogy a kérdés válasz nélküli keringésre ítéltetett? Örülnék, ha erre valaki válaszolni tudna nekem.
Egyébként minden rendben. Szeretek apa lenni. A dolog varázsa akkor sem csökken, amikor vaskos lépteim alatt sóhajtozik levegő után szeretett városunk Duna partjának aszfaltja.
Azt hiszem különös figyelmet fordítok mostanában a csodáktól hemzsegő jelenemre. A változás szele idézhette elő ezt az ösztönös reakciót. Tenni nem szeretnék ellene. Az életünk különféle periódusokból összegyűrt egyveleg. Ez is csak egy átmeneti állapot. Inkább csak hátradőlök és élvezem.