Impossible

Versenyfutás az idővel...
Versenyfutás saját magammal...
A tempót én választottam, semmi kifogásom ellene, de mégis... Gondolatban édes, gyakorlatban szenvedés.
Kűzdök saját magammal, kűzdök a közvetlen környezetemmel, bár az utóbbi nem is kűzdelem, sokkal inkább gyengeség. A figyelem elterelése a kötelezettségekröl.
Mindig ugyanaz a koreográfia, pedig tudom minek hol a helye. Próbálom intézni az ügyet, kopott betondzsungelbe célokat, jövőképet csempészni, de néha nagyon nehéz.
A lehetetlen minden nap újabb és újabb értelmezést kap elmémben.
Őrült egy körforgás ez!
Az is lehet, hogy a "lehetetlen" csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert egyszerüen ennyire elborult elmék, jól esik nekik nagy szavakkal dobálózni.
Mint például a "lehetetlen".
Számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, szemben a felfedezéssel és a bennünk rejlő energiákkal, amelyeket akár a változtatásra is fordíthatnánk.
Ezzel szemben a MAGYAR sopánkodik, sajnálja/sajnáltatja magát, mint ahogy most én is. Bár mentségemre szóljon, hogy szépen letisztított tükröt tartok magam elé, elrettentés képpen.
Egyszer úgyis megjavulok, hiszen a "lehetetlen" nem tény, hanem egy vélemény.
A gyenge embereké. Nem az enyém!
Mert én duzzadok az erőtöl!
A "lehetetlen" kihívás! Pont nekem való! Egy lehetőség, egy múló pillanat, azt is megkockáztatom, hogy nem is létezik!
Fejben dől el minden!