Vaskos léptekkel

Csak úgy zengett a hátsó út betonja vaskos lépteimtől. Az esti sötétségben szapora és kiegyensúlyozatlan lélegzetem szolgáltatta az éjszakai zörejt. Határozott és az idő előrehaladtával egyre nehézkesebb léptekkel faltam a métereket, habzsoltam a távolságot, hogy egy igazán nemes cél elérésével tegyem emlékezetessé az estémet. A szoba hőmérséklete ismét legyőzhetetlen ellenfélnek bizonyult, hogy aprócska kellemetlenséggel nehezítse pillanatnyi helyzetemet. Az elmúlt nap történései mély nyomot hagytak bennem. A mai út sem volt ez alól kivétel. Érdekes dolgok ezek. A jelen aprócska mozzanati egyik pillanatról a másikra a múlt momentumaivá formálódnak, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban köszönjenek vissza, kopogtassák meg óvatos, ugyanakkor félre nem érthető mozdulattal vállamat. Valószínűleg ez alól a mai nap sem lesz kivétel. A fantáziám hű társként gondolati csemegékkel szórakoztat a legkiszámíthatatlanabb pillanatokban. Ez tipikusan olyan dolog, amit nem én irányítok. Lehet, hogy ezért élvezem ennyire? Állandó jelenség életemben, kiszámíthatatlan gyakorisággal megspékelve.