Jelen pillanatban úgy érzem, hogy semmi nem tud kizökkenteni a szombat délutáni nyugalmamból.
Más lenne a helyzet, ha az Újpest ma  játszana, de szerencsére csak holnap lesz az éppen aktuális bajnoki, amely egyben azzal a kényelmes helyzettel is megajándékoz, hogy izgatottan várom az amúgy más körülmények között mindig mostoha vasárnapot. Szükségem van a kedvenc csapatom által testemre kibocsájtott érzelmek színes kavalkádjára, melyet az éppen aktuális szereplésük szabályoz. Bátran és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ezáltal többnek érzem magam, ennek köszönhetően teljesebb az életem.
Az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoztat az elégedettség, mint fogalom jelentése, valós tartalma... 
Tudatlan kamaszként és az életre rácsodálkozó ifjoncként sokszor töprengtem azon, hogy vajon mit kellene tennem, hogy az élet csodálatos dolgaiból minél többet megkaphassak. Határozott mozdulatokkal vitorlámba szelet fogva éreztem, ahogy alkarom megfeszül és ellenállásra szólít, megfogalmazva a nemes célt, mely egyértelműen az előre haladásom. A kérdés azonban továbbra is adott. Vajon eljön majd az a pillanat, amikor azt kell mondanunk, hogy élvezzük a személyi, tárgyi, anyagi  javakat? A helyzetünkben meglátni a jót és a szépet... Ez a jövő? Időhöz kötött ez a stádium? Ha igen, akkor mikor jön el ez a pillanat? Erre ha valaki tudja a választ, legyen olyan kedves a megjegyzés mezőbe ide karcolni nekem. Hiszen a fény, mely a csodálatos világunkra ragyog, átszövi testünket, lelkünket. Csak meg kell látni, leheveredni csodálatos karimája alá és élvezni. Ha ennyire egyszerű, mégis miért olyan nehéz? Azt hiszem egyenlőre ennyi...